Hová menjünk augusztus 20-án, előtt, után? nem csak ünnepi programok

2014. augusztus 05. 13:20 - Észak-Alföld 2.

Ugyan idén augusztus 20-at nem tudjuk a nyár utolsó „kis szabadságává” alakítani, mert szerdára esik, azonban kicsit előre gondolkodva kivehetünk előtte vagy utána pár napot, hogy jól járjunk. A szabadidő eltöltéséhez íme néhány program az Észak-alföldi régióból.

kenyer.jpgHajdúhét (Hajdúböszörmény), augusztus 14-20.
Az egyhetes programsorozat keretében lovasbemutatók, kiállítások, sportesemények, színházi előadások, gasztronómiai rendezvények, gyerekprogramok és koncertek várják a látogatókat.

Ünnepi fürdőbál (Hajdúszoboszló, Fürdő), augusztus 15.
A nyári szezon záróeseménye, ahol a nagyközönséget a Magna Cum Laude szórakoztatja. A program az államalapítás ünnepe előtt tisztelegve látványos tűzijátékkal zárul.

16. Szatmári Fesztivál
Gyarmati Vigasságok (Fehérgyarmat), augusztus 15.
Szamos-parti Találkozó (Tunyogmatolcs), augusztus 20.
17. Nemzetközi Halászléfőző Verseny (Túristvándi), augusztus 21.
Nemzetközi Szilvalekvárfőző Verseny (Szatmárcseke), augusztus 22-23.
Szenke-parti Nagyvásár (Penyige), augusztus 24.
A Szatmár térség hagyományait és gasztronómiai gazdagságát mutatja be a nagyszabású, több helyszínen zajló rendezvénysorozat.  A gazdag és színes programkínálat olyan ételkülönlegességeket népszerűsít, melyek Magyarországon csak és kizárólag a szatmári térségben.

SóstóSerFeszt (Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő), augusztus 15-17.
Hazánk és Európa legjobb sörei, koncertek garmada és a hazai konyha legjobb ízei. Népi gyerek játszóház és interaktív bemutatók, kézműves bemutatók és foglalkozások, főző és sörivó versenyek, gasztronómiai különlegességek bemutatása és kóstolás, néptánc fellépők …

Hajdúsági Expo, Traktorhúzó Európa Kupa (Hajdúböszörmény), augusztus 15-17.
Rendkívüli élményben lehet részünk, miközben a traktorok mintegy 24 tonnás súlygépet próbálnak elvontatni 100 méteres versenytávon úgy, hogy a traktor és a súlygép a versenypályán maradjon.

Debreceni Virágkarnevál és Karneváli Hét (Debrecen), augusztus 15-20.
Európa egyetlen karneválján sem mutatnak be ekkora virágkompozíciókat. Az - újkori történelmét tekintve - immár negyvenéves múltra visszatekintő rendezvény augusztus 20-hoz, Szent István napjához és az új kenyér ünnepéhez kötődik. Hét napon át szórakoztató, könnyedebb műfajok jelennek meg a karneválon, amely az ünnep, a zene, a tánc és a virágok jegyében zajlik     

DEBRECEN_Viragkarneval1.jpg

Kecskesajt Fesztivál (Tiszaadony), augusztus 16.
Kecsketartás hagyományai Tiszaadonyban, kecskehúsból készült ételek főzőversenye, kecskefejő verseny, gomolya készítés bemutatása, sajtkóstolás.

Debreceni Mézeskalács Fesztivál (Debrecen), augusztus 16-17.
A
fesztivál a híres debreceni mézeskalácsosság, a méhészeti hagyományok révén nemcsak magáról a mézeskalácsról szól, hanem a mézről, a méz kultúrtörténetéről, a méz sokrétű felhasználásáról, rendkívül fontos és előnyös élettani hatásáról, a szorgos méhekről, a méhészekről, a mézes csodák születéséről, a hozzákapcsolódó, vagy mozgósítható kultúráról.

Nyírbátori Zenei Napok (Nyírbátor), augusztus  16.,17.,20.
A gyönyörű műemléki környezetben rendezett komolyzenei programsorozat több izgalmas zenei csemegével is kedveskedik.

Hortobágyi Hídi Vásár Országos Kirakodó- és Népművészeti Vásár (Hortobágy), augusztus 17-20.
A hídi vásár népi iparművészek és termékeik nélkül nem is létezhetne. A vásár programját népi játékok, népzenei- és néptánc előadások is színesítik.
Hidunnep_Hortobagy.jpg
"Örökség" Világzenei Fesztivál (Szolnok), augusztus 19-24.
Hazai és határon túli zenei csemegék, finom falatok, zamatos pálinkák, üdítő sörök teszik teljessé a nyár végi ünnepi hangulatot.

Kenyérünnep (Nyíregyháza-Sóstófürdő, Múzeumfalu) augusztus 20.
A gabona útját önállóan, vagy a nap folyamán többször induló vezetett túrák alkalmával ismerhetjük meg a csépléstől kezdve az őrlésen keresztül egészen az új kenyér kisütéséig. Lesz  református hálaadó istentisztelet, családi programok és az anarcsi porta kemencéjében sült friss kenyér megkóstolása. Az országban is egyedülálló szalmalabirintusban pedig kötelező lesz bolyonganunk!

Szent István Napja (Szolnok), augusztus 20.
Kulturális és sport programok, bemutatók, a nap végén sötétségbe borul a Tisza partja, miközben a tűzijátékban gyönyörködhetünk a felújított sétányon.

Szolnoki Parti-Túra - Szimfonikus Nyár (Szolnok), augusztus 20., 24. 29.
Zenei csemegék hétről hétre a Tiszai hajósok terén, ahol kellemes érzés a gyönyörű környezet kedvéért egyszerűen csak ücsörögni is, de még nagyszerűbb egy hűsítő mellett, vagy néhány ínycsiklandó falat elfogyasztása után még egy kiváló koncertet is meghallgatni.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr506537479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása