Kulturális Örökség Napjai

2014. szeptember 17. 12:10 - Észak-Alföld 2.

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából idén is több száz olyan épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amely máskor nem, részlegesen, vagy nem mindenki számára látogatható. Idén a központi téma a historizmus kora, az I. világháborúhoz és a holokauszthoz kapcsolódó épületek.
Szeptember 20-21-én az Észak-alföldi régióban is több településen várják az érdeklődőket. Íme néhány tipp.

Debrecen
15 ÉVA PÖRÖG A MOTOLLA – jubileumi „Motolláré” évadnyitó alkalom szeptember 20-án a DMK Homokkerti Közösségi Háza-ban. Játékok készítése természetes anyagokból, hímzés, faragás, bútorfestés, őszi játékok kicsiknek és nagyobbaknak, Réti Szabó Sándor mesél gyerekeknek és felnőtteknek.
Jubileumi motollás hajdúsági táncház, muzsikál a Bürkös zenekar, táncot tanítanak Hercz Vilmos és Veress Tamásné Hercz Beáta, a Népművészet Ifjú Mesterei a  Debreceni Népi Együttes táncosaival. 

Hajdúböszörmény
A Hajdúsági Múzeum 2014. szeptember 20-án, szombaton, ingyenes programmal várja az emlékezőket. A rendezvény keretében Varjasi Imre levéltáros osztályvezető kíséretében tekinthetik meg a látogatók a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltára szervezésében megvalósított időszaki kiállítást, amely a Nagy Háború családoknál, levéltárban és múzeumunkban fellelhető emlékeit, dokumentumait mutatja be. Ezt követően az egykori Hajdúkerületi székház I. világháború idején betöltött szerepéről kapnak tájékoztatást az érdeklődők, majd egy közös sétával felkeresik az 1927-ben Horthy Miklós kezdeményezésére felállított I. világháborús emlékművet, Gách István alkotását.
http://www.hajdusagimuzeum.hu

Jászberény
His-turizmus. Élmények, érzések, asszociációk a 18. század végéről. A Hamza Múzeum Baráti Kör alkotó tagjainak kiállítása a Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 20-21-én a Jászkürt Fogadóban.

Nyírábrány
Szeptember 20-21-én 9:00 órától 17:00 óráig ingyenes látogatás a helyi Tájházba valamint a Kastélyba, idegenvezetéssel. http://www.nyirabrany.hu

Nyíregyháza
Örökségtúra a Kárpát medencében - Fotókiállítás. A szeptember 20-21-én, Nyíregyháza város központjában megrendezendő kültéri kiállítás keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjelentősebb épített örökségi értékeit ismerhetjük meg. A 30 tabló 30 méter hosszan ismerteti a térség legjelentősebb műemlékcsoportjait. A fotóművészek képeinek illetve a robotrepülővel, sajátos perspektívákból készült felvételek segítségével népszerűsítjük legszebb történelmi épületeinket. Szeptember 20-án rendezik a belvárosban a Tirpák Napok kulturális és gasztronómiai fesztivált is, így az épített örökség mellett megismerhetjük a térség néprajzi és gasztronómiai örökségét is.

Püspökladány
A 100 évvel ezelőtti Püspökladány bemutatása. Egy helytörténeti túra keretén belül megmutatják azokat az épületeket, amik már álltak az első világháború kitörésének évében. Ahol pedig már nem áll, de tudjuk, hogy mi volt ott, mesélnek a régebbi épületről. Együtt térképezhetjük fel a „régi Ladányt”, és újrarajzoljuk magunkban a város alaprajzát.
A túra központja a Hősök terén álló első világháborús emlékmű, a Hősök szobra. (Eső esetén a polgármesteri hivatal bejárata.) Innen indul a városismereti séta. Utolsó állomás a múzeum épülete, ahol a rendhagyó alkalom miatt tárlatvezetéssel tekinthető meg az intézmény helytörténeti állandó kiállítása, amely a 100 évvel ezelőtti sárréti életet mutatja be, valamint „A Nagy Háború a Sárréten” című időszaki tárlat.

Szolnok
Szeptember 20-21-én a Damjanich János Múzeum, a Szolnoki Galéria és a Tabáni Tájház kiállításai ingyenesen látogathatók. A szolnoki Művésztelep szintén egész nap várja  a látogatókat. Emellett megtekinthetjük a múzeum restaurátor műhelyét is, vagy pedig vasárnap kerékpártúrán is részt vehetünk.
Részletes program a www.djm.hu oldalon.

Tuzsér
Séta a Lónyay-család sírkertjéhez szeptember 20-án. A család sírkertjét a kastély parkjában alakították ki. A csoportok indulása az igényekhez igazodik, a teljes nyitvatartási időben lehetséges. http://wwww.tkka.hu/
Emellett rendezvény is lesz a kastélyban, amely több részből áll majd, lesz mini konferencia, kiállítás, valamint népzenei koncert is. A konferencia 6 előadásból álló tudományos előadásait neves történészek, tanárok tartják. Az előadások után nyílik az egykori Érdekes Újság fotópályázata anyagából kiadott, 120 fotót bemutató kiállítás. A napot a Bakator Zenekar koncertje zárja. Megismerkedhetünk a kor katonazenéjének és dalainak világával, népi megközelítésben.

A Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódó programok, helyszínek a http://www.oroksegnapok.hu oldalon.

nyirabrany.jpgNyírábrány, Eördögh-kastély, Kép forrása

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr886703707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása