Őszi darules Hortobágyon

2016. szeptember 14. 14:56 - Észak-Alföld

 9586_a4.jpg

A daruvonulás az ősz legvonzóbb természeti eseménye a Hortobágyon. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére a Hortobágyi Nemzeti Park idén is szervez túrákat.

Az éjszakázó helyeikre húzó darvak megfigyelésére busszal, kisvasúttal, saját gépjárművel vagy akár gyalogosan is elindulhatunk szervezett keretek között. A programok minden esetben előadással és filmvetítéssel kezdődnek. Ezt követően közelíthetjük meg a túra terepi helyszínét a választott túrának megfelelő közlekedési eszközzel. A daruhúzás megtekintése szakvezető kíséretével történik, így még több érdekes információval gazdagodhatunk.

Kisvonattal akár hajnali darulesre is indulhatunk, ahol a táplálkozó helyre való kihúzásukat figyelhetjük meg. Amennyiben pedig valaki a darvak táplálkozására kíváncsi, mindenképpen próbálja ki a „daruszafarit”. Ennek keretében a kukoricaföldeken és a pusztában élelmet kereső darvakat csodálhatja meg.

Hétköznaponként ráadásul különleges terepjárós túrán vehetünk részt, mely során a táplálkozó területekre természetvédelmi őr, gyakorlott madarász vagy terepi szakember kísér bennünket. Az ő szakvezetésükkel kémlelhetjük távcsövekkel a madarakat, majd alkonyatkor a daruhúzást.

Néhány fontos tudnivaló:

  • Az időjárásnak megfelelő és egyben terepi tartózkodásra alkalmas ruházatot viseljünk.
  • A vezetett túrákon való részvételhez előzetes bejelentkezés és bizonyos túrákhoz saját gépjármű szükséges.
  • A programok minimum 10 fő esetén indulnak.
  • A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

Bővebb információ, bejelentkezés: info@hnp.hu

Szólj hozzá!

TOP 3 szeptemberi gasztrorendezvény Észak-Alföldön

2016. augusztus 30. 11:15 - Észak-Alföld

Szolnoki Gulyásfesztivál, 2016. szeptember 8-11.

Szolnok, Tiszaliget

Szolnokon idén 18. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Gulyásfőző-és Hagyományőrző Fesztivál. Az ínycsiklandó ételkínálat mellett borok és egyéb italok széles választéka várja a résztvevőket. A gasztronómiai programokon túl magyar népzenei és néptánc bemutatók, kézművesek és minősített áruk kirakodó vására, gyermekprogramok, közönségműsorok is szórakoztatják a vendégeket.

www.magyargulyas.hu

szolnoki_gulyasfesztival3.JPG

 

Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivál, 2016. szeptember 9-11.

Hajdúszoboszló, Szent István park 1-3.

Hajdúszoboszló őszi gasztrokulturális rendezvényén a bio alapanyagokból helyben készült ételkülönlegességek és a kiváló magyar pincészetek borai kerülnek a figyelem középpontjába.

A fesztivál három napján a vendéglátók pultjainál kizárólag bio élelmiszerekből készült ételek bő választékából választhatnak az idelátogatók. A finom falatokat az ország különböző tájairól érkező vörös, fehér és rosé borokkal kísérhetik le a vendégek. A rendezvényt népzenei és néptáncbemutatók, könnyű- és komolyzenei koncertek, valamint a bio életformát népszerűsíthető kísérőprogramok teszik még érdekesebbé.

www.hajduszoboszlo.hu

hajduszoboszloi_bioetel-_es_borfesztival_1.jpg

Debreczeni ZAMAT Fesztivál, 2016. szeptember 23 - 25.

Debrecen - Nagyerdei Stadion - Északi rendezvénytér

Igazi kikapcsolódást jelentő gasztronómiai program, mely Debrecen legkiválóbb éttermeinek kínálatával vár minden érdeklődőt. A rendezvényen résztvevők megkóstolhatják az ország legjobb pálinkáit, valamint a hazai könnyűzenei élet legjobbjainak éjszakába nyúló koncertjein vehetnek részt.

www.zamatfesztival.hu

 debreczeni_zamat_fesztival3.jpg

Szólj hozzá!

Augusztusi ajánlatunk: kerékpáros örökségtúrák

2016. július 26. 10:33 - Észak-Alföld

A kikapcsolódás egyik legjobb módja a természetjárás, túrázás, mely során a páratlan látnivalók sokaságáról sem kell lemondanunk. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a középkori templomoknak olyan sűrű hálózatuk maradhatott fent, amely egyedülálló az országban. Ezeket az egyedi vallási és kulturális örökségeket a Középkori Templomok Útja fűzi egy csokorba, hogy bemutatassa a térség középkori egyházi örökségét.

baktaloranthaza.jpg

A Középkori Templomok Útján, illetve annak egyes szakaszain folyamatosan szerveznek örökségtúrákat, amelyek a Felső-Tisza-vidék leglátványosabb kulturális és természeti értékeit mutatják be az érdeklődőknek. Íme, az augusztusi túrák, hogy Te se maradj le róluk!

Kerékpáros örökségtúra a Panyolafeszten

Első alkalommal, augusztus 6-án hirdetnek nyílt kerékpártúrát a Panyolafeszt egyik programjaként. A túra Panyoláról indul és oda érkezik vissza, hogy a résztvevők a „középkori utazás” után az esti koncerteket is élvezhessék. A túra célja a Középkori templomok útja egyik leglátványosabb szakaszának megismerése, ahol kisméretű templomok, gazdagon fennmaradt középkori freskók, díszes kazettás mennyezetek, faragott szószékek idéznek egyedi hangulatot.

Jelentkezés, érdeklődés: 2016. augusztus 5-ig a dzs@szszbmfu.hu e-mail címen vagy a 30/466-5274-es telefonszámon.

További információ: www.panyolafeszt.hu; www.templomut.hu; www.szszbmfu.hu

 Történelmi emlékhelyek örökségtúra

 „Történelmi emlékhelyek örökségtúra - Út legendák, csodák, földi és égi palotái között” címmel indul útjára augusztus 13-14-én, egy két napos szervezett, nyílt kerékpártúra a Dél-Nyírségben, Nyíregyházától Nagykárolyig. Monumentális emlékek és középkori templomok között, őslápon, történelmi sétányon át halad végig a túra, mely során ősi nemesi családok múltjának újjáépített, vagy korhűen megőrzött épületeit, vagy az életüket, munkálkodásuk nyomát őrző, rangos történelmi helyeket járhatunk be: kastélyt, s templomot egyaránt.

komprol.jpg

Miközben a természet és a történelem változásait követjük nyomon, közben részesei leszünk egy időutazásnak a művészetek történetében a gótika, a reneszánsz és a barokk világán át.

Jelentkezés, érdeklődés: 2016. július 31-ig a dzs@szszbmfu.hu e-mail címen vagy a 30/466-5274-es telefonszámon.

 További információ: www.templomut.hu, www.temple-tour.eu

 Mindkét túra önköltséges. A részvételhez a helyszínen is lehet kerékpárt bérelni. A túrák szervezett túravezetéssel, valamint szerviz szolgáltatás biztosításával történnek.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

 

Szólj hozzá!

Berepülőpilótákat keres a RepTár

2016. június 20. 13:52 - Észak-Alföld

A 2016. július 30. és augusztus 31. közötti időszakban, a Berepülés havában elsőként nyerhetnek betekintést a Közép-Kelet Európában egyedülálló Szolnoki Repülőmúzeumba azok a csoportok, akik elsők között regisztrálnak http://reptar.hu/csoportoknak/ weboldalon.

A szolnoki interaktív repülőmúzeum a hazai katonai repülés és repüléstörténelem szerelmeseinek zarándokhelye lesz 2016. nyarától; a tárlat olyan különleges gyűjteménnyel rendelkezik, amely nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Kelet Európában is egyedülálló. 

berepules_hava.jpg

A 60 ezer négyzetméteres komplexumban nem csak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum rendkívül értékes gyűjteményét – repülőgépeit és légvédelmi eszközeit – érdemes megtekinteni, de a korszerű interaktív múzeumpedagógiai eszközöknek köszönhetően még érdekesebb és szórakoztatóbb lesz az ismeretszerzés.

A 4D mozi és a szimulátorok segítségével kipróbálható, milyen érzés katonai repülőkkel és helikopterekkel szárnyalni a levegőben. A fizikai képességeket próbára tevő, az adrenalinszintet növelő military kalandpálya mellett a legkisebbek is átélhetik a repülés örömét a tematikus játszótér segítségével.

 

Az Indóház földszintjén étterem és kávézó fogadja a látogatókat, akik a frissítők és szendvicsek mellett akár egy családi ebédet is elfogyaszthatnak itt, az ajándékboltban pedig RepTáras szuveníreket és más tematikus ajándéktárgyakat kínálnak a vendégek számára.

A regisztrációs formanyomtatvány 2016. június 1-jétől kitölthető a reptar.hu weboldalon.

http://reptar.hu/csoportoknak/

 

Szólj hozzá!

Így nézzünk tiszavirágzást!

2016. június 01. 12:57 - Észak-Alföld

Évente egyszer egyedülálló természeti jelenséget csodálhatunk meg a Tiszán, amelyet a köznyelv tiszavirágzásként ismer. Összegyűjtöttük a legjobb helyeket és szervezett túrákat, ahonnan megnézhetjük a kérészek násztáncát. 

tiszaviragzas_junius_kozepen_ujra_varjuk_1.jpg

A ritka látványosság "főszereplője" a tiszavirág, egy védett kérészfaj, amelynek egyedei napjainkban már csak a Tisza és mellékfolyói alföldi szakaszán figyelhetők meg. A 8-12 centiméter hosszú állatkák hosszú lárvaéletük után kifejlett, ivarérett korukban csak néhány óráig, esetleg napig élnek. Ekkor járják násztáncukat, virágzóvá varázsolva a víz felszínét. Amikor árnyék borul a víz színére, eljön a tiszavirágzás legszebb pillanata; a megtermékenyített nőstények tíz-, de bizonyos években százezrével a fák magasságáig repülnek, és közben szórják a megtermékenyített petéket. A párzás után a hímek rövidesen elpusztulnak.

tisazvirag_2.jpg

Szinte a teljes magyarországi szakaszán "virágzik" a Tisza, melyek közül a következő helyszíneket ajánljuk: 

Tiszazug  - Tiszakürti Arborétum, amely az utóbbi években rendszeresen szervez  tiszavirágzás-néző túrákat, amire e-mailben lehet már most is regisztrálni. Dobai szivattyútelep – Dobapuszta, Tiszaszőlős - Aranyosi kikötő, Tiszaörvény - Szabics kikötő, Tiszafüred - Albatrosz kikötő, Tiszafüred - Tisza-híd, Jánd – hajókikötő, Tivadar, Szatmárcseke. Ezen helyszíneken  a Hortobágyi Nemzeti Park szakavatott munkatársai vezetik a tiszavirágzás-néző eseményeket hajós, illetve gyalogos túrákon. 

Mivel a tiszavirágzás időpontja nem egy egzakt dátum (függ a rovarok hajlandóságától, az időjárástól is), jobb a túraszervezést profikra bízni. Tehát így érdemes részt venni: 

1. Regisztráljunk: a www.tiszaviragzas.hu honlapon VAGY a Hortobágyi Nemzeti Park túráira itt 

2. Ezt követően a szervezők e-mailben, vagy telefonon adnak tájékoztatást az esemény időpontjáról. Ezt nem lehet előre pontosan megmondani, megjósolni, de az évek alatt szerzett tapasztalat azt mutatja, hogy június 10. és 20. között szokott általában lezajlani. 

 

tiszavirag_6.jpg

tisavirag_5.jpg

Szólj hozzá!

Kispajtások szülei figyelem! Hétvégén gyereknap

2016. május 24. 11:02 - Észak-Alföld

Ha gyereknap, akkor pedig program, program és még több program, melyekből alig győzünk válogatni. A választás megkönnyítése érdekében összeválogattunk az Észak-alföldi események közül néhányat.

vidor_4.JPG

Lássuk hát, mi mindennel várnak bennünket ezen a hétvégén a régióban!

Hortobágy

A Hortobágyi Vadasparkban a gyerekek ingyenesen szafarizhatnak. Míg a Hortobágyi Kézművesudvarban, mely ugyancsak ingyenesen látogatható, „Gyermekolimpián” mérettethetik meg magukat gyerkőceink. A Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában váltott kézműves tallérral pedig kézműves foglalkozásokon fejleszthetjük kézügyességünket. Ráadásul, szombaton a Hortobágy-halastavi Kisvasút Napja alkalmából nemcsak vonatozhatunk, de előadásokon, ügyességi játékokon vehetünk részt, és finom bográcsos ételeket kóstolhatunk.

Részletek itt: http://itthon.hu/esemenyek/-/netaview/1553453/gyermeknap-a-hortobagyon

Hajdúszoboszló

bikafejes_medence_kicsi.jpg

Gyermeknap alkalmából május 29-én az érdekes műsorok mellett interaktív buburék játszótér, kézműves játszóház, csillámtetoválás, arcfestés és ugrálóvár várja az apróságokat a szabadtéri színpadnál. Ha Hajdúszoboszlóra látogatunk, kihagyhatatlan program a fürdőzés. Jó hír, hogy a strandfürdő (rossz idő esetén az Aqua-Palace élményfürdő) területén is számos műsorral szórakoztatják majd a fürdőző gyermekeket.

Részletek itt: http://itthon.hu/esemenyek/-/netaview/1948753/gyereknapi-programok

Debrecen

A Debreceni Állatkert és Vidámpark május 29-én, 9-18 óráig zenés gyermek zoo partival, játszóházzal, látványetetésekkel, csacsifogattal, állatsimogatóval és kézműves sarokkal teszi felejthetetlenné a napot. Ugyancsak vasárnap a Kölcsey Központban, 11 órától gyermekeink nagy örömére Halász Judit énekel.

svenk.jpg

 

Nyíregyháza

Vasárnap 15 órától Nyíregyházán, a Kossuth téren szórakoztató programok hosszú sora vár bennünket. 18 órától neves hazai fellépők (pl.: Fekete Dávid, Holdviola zenekar) koncertjeit hallgathatjuk. Majd a nap zárásaként, az Ezer Lámpás Éjszakája elnevezésű rendezvény keretein belül világító lufikat engednek el, hogy utat mutasson az eltűnt, eltévedt gyerekeknek.

Szolnok

Szolnokon a Turisztikai és Szabadidő Központ árnyas fái alatt kerülnek megrendezésre a műsorok, a különböző sport-és ügyességi játékok. A felhőtlen szórakozáshoz elengedhetetlen a mini vidámpark, ahol mi is újra gyermekek lehetünk, ha csak rövid időre is. Ha pedig megéheznénk, akkor sem kell messzire mennünk, mert az Ifjúsági Étterem finom ebédet kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Ne maradjatok Ti se otthon! Látogassatok el családotokkal a rendezvények valamelyikére, és élvezzétek az együtt töltött pillanatokat!

Szólj hozzá!

Pünkösdi programajánlónk

2016. május 09. 15:06 - Észak-Alföld

A pünkösdi hosszú hétvégén érdemes lesz kimozdulnia otthonról és ellátogatnia az Észak-Alföldre. Összegyűjtöttük, hogy milyen izgalmas programot tartogat a régió. Íme:

Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Sóstói Múzeumfalu:

Nyíregyházán a hagyományokhoz híven idén is megidézik a régi falusi pünkösdöket. Néptáncos közreműködők mutatják be a pünkösdi királyválasztás és királynéjárás népszokásait. Majd a májusfa „kitáncolásába” lehet bekapcsolódni. A vállalkozó kedvűek ügyességi és logikai játékokban vehetnek részt, s helyes válaszaikkal a „Legügyesebb”, „Legerősebb”, „Legeszesebb” cím és jutalom boldog tulajdonosai lehetnek. A címet egy éven keresztül viselheti a győztes, mert ez is „olyan, mint a pünkösdi királyság”.

punkosd_sostoi_muzeumfalu.JPG

A játszóudvarban pedig kicsik és nagyok egyaránt találni fognak kedvükre való elfoglaltságot.

Időpont: 2016. május 16.

Helyszín: Sóstói Múzeumfalu További információ: www.muzeumfalu.hu

 

Ondódi Pünkösdi Királyválasztás és Gyermeknap, Debrecen

Debrecenben az Ondódi Pünkösdi Királyválasztás és Gyermeknapon ugyancsak kiderül, hogy ki a legügyesebb ifjú vagy férfi a környéken. Bárki jelentkezhet, aki elmúlt 16 esztendős, jeleskedik póznamászásban és egyéb ügyességi próbákban. A pünkösdi király jutalma egy hordó sör és egy CAMPUS napijegy. A bátor legények a helyszínen jelentkezhetnek!

A nap folyamán a résztvevők vidításáról zene, tánc, maskarások, testük gyarapodásáról pedig BÜFÉ gondoskodik. 18.00-tól pedig utcabáli forgatag szórakoztatja a nagyérdeműt.

Időpont: 2016. május 14. 10.00 – 22.00

Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Háza

 

Pünkösd a Hortobágyon

A hortobágyi kiállító- és bemutatóhelyek ugyancsak változatos programlehetőségekkel várják a látogatókat. A vasárnapi és hétfői pünkösdi versengés számai a népi ügyességi és kvízjáték, ill. tárlatvezetésen való részvétel a Hortobágyi Nemzeti Park kiállításaiban.

punkosd_sostoi_muzeumfalu_1.JPG

A Pásztormúzeumban, kombinált kiállítási belépő vásárlásával pecsétgyűjtő játék kezdődik, ami a Kézművesudvarban folytatódik. A sikeres versenyzők közül naponta kisorsolják a „pünkösdi kiskirályt vagy kis királylányt”.

A Kézművesudvarba nincs belépőjegy, a kézműves foglalkozások pedig a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában váltott kézműves tallérral vehetők igénybe, amellyel azonban most az „egyet fizet kettőt kap” akcióban két kézműves foglalkozást adnak.

A mai kor emberéhez szeretnék közelebb vinni azt a régen természetesnek számító tudást, hogy egyszerű alapanyagok és szerszámok felhasználásával nagyon sok használati tárgyat, játékot elkészíthetünk, pusztán a kezünk munkájával, így ingyenes kézműves mesterségbemutatókon szintén részt vehetnek az idelátogatók.

Időpont: 2016. május 14-16.

Helyszín: Hortobágy

Belépődíj: Programonként változó

További információ: http://www.hnp.hu

 

Pünkösd a hajdúszoboszlói Hungarospa-ban

A hajdúszoboszlói fürdőkomplexum pünkösdkor szauna szeánszokkal és zenés esti fürdőzéssel, habparty-val várja a fürdőzés szerelmeseit. Hétfőn a gyerekeket Miki Mini Party szórakoztatja.

Időpont: 2016. május 15-16.

Helyszín: Aqua-Palace élményfürdő

Belépődíj: egész napos felnőtt: 3400 Ft, 17 óra után: 2400 Ft

További információ: http://hajduszoboszlo.hu/rendezvenyek/punkosd-a-hungarospa-ban

 

Szólj hozzá!

Gyűrűsfarkú maki bébik születtek Nyíregyházán!

2016. április 27. 15:54 - Észak-Alföld

Egy napon belül négy aprócska katta, azaz gyűrűsfarkú maki született a Nyíregyházi Állatparkban. A kölykök között egy ikerpár is van.

_dsc1379.JPG

 A kis állatok 4,5 hónapnyi vemhesség után jöttek a világra. Míg eleinte anyjuk hasán csimpaszkodva töltötték mindennapjaikat, a jelenleg, 1 hónapos állatok már általában a felnőttek hátán lovagolnak. A csoport minden nőstény tagja részt vesz a kicsik nevelésében, sőt az anyák egymás között is cserélgetik a kölyköket. A katták általában egyetlen utódot hoznak világra, de az ikerszülés sem ritkaság. A Nyíregyházi Állatparkban ugyancsak van a kicsik között ikerpár is.

Madagaszkár című animációs filmből ismert állatok könnyen felismerhetőek hosszú, gyűrűs mintázatú farkukról,- innen a magyar nevük is - amelyet járás közben magasra emelnek. 

Madagaszkár déli és délnyugati részén fekvő erdőkben honosak, s a többi makihoz képest sokat tartózkodnak a talajon. Az egyik legszembetűnőbb társas viselkedésük, a közös napfürdőzés a kora reggeli órákban.

A Nyíregyházi Állatparkban két gyűrűsfarkú maki család él: a nagyobb tenyészcsapatban egy ivarérett hím él nőstényeivel – ebben  a családban 3 kölyök született, míg a kisebb csapat – melyek közé a vendégek is bemehetnek – egy aprósággal gazdagodott.

_dsc1501.JPG

Mivel a szaporodási időszak meghatározott s a csoportban még van termékeny nőstény, valószínűleg a közeljövőben még nagyobb létszámú lesz, a jelenleg 24 főt számláló nyíregyházi maki csapat.

 

 

 

Szólj hozzá!

20 éves a Nyíregyházi Állatpark

2016. április 19. 07:22 - Észak-Alföld

Két évtizede már hogy megnyitotta kapuit a Nyíregyházi Állatpark, ezért idén különleges szülinapi meglepetésekkel várják a vendégeket. Az ünnep jegyében minden hónap 20-án valamilyen érdekes programmal, látványossággal kedveskednek a látogatóknak.

andok.jpgOrmányos család

Andok kalandok és Ausztrál kifutó - a két idei szenzáció

Az park idei újdonsága és egyben a 2016-os év szenzációja a húsvéttól látogatható Andok kalandok, amely elsősorban Dél- Amerika és az Andok állatvilágát mutatja be, nem mindennapi módon. A több mint 20 faj közel 100 egyedét sajátos körülmények között, kalandparkszerűen a lombkorona magasságából tekinthetik meg a látogatók.

A függőhidakon keresztül haladva a nanduk, a jaguárok, a kapucinus majmok, a játékos ormányos medvék vagy az alpakák életébe éppúgy bepillantást nyerhetnek a vendégek, mint az Andok jellegzetes medvefajának, a pápaszemes medvék csapatának mindennapjaiba. Az állatbemutató első újszülöttjét, a csíkos kis tapírt (aki mamájával él) húsvéttól már a nagyérdemű is megtekintheti.

masolat_2_011_tapir.jpgKérek egy puszikát....

Persze az újdonságoknak se szeri se száma, hiszen áprilisban nyílik az Ausztrál kifutó, ahol a legnagyobb ma élő erszényes állatokkal a vörös óriáskengurukkal éppúgy találkozhatunk majd, mint az ausztráliai vadkutyákkal, a dingókkal.

Szülinapi akció! 

Egy különleges akcióra is érdemes odafigyelni! Azoknak, akik 1996-ban születtek s idén 20 évesek, - csakúgy, mint az állatpark- szinte ingyen léphetnek be a parkba, 2016 április elsejétől egész évben. Csupán 200 Ft-os regisztrációs jegyet kell venniük, miután a bejáratnál valamilyen igazolvánnyal igazolták életkorukat.

Maradhatunk még egy napot

A szálláskínálat is bővült, hiszen az Állatpark üzemeltetésébe került a Sóstói erdő szélén található Ózoon Hotel is, ami az ország második állatkerti szállodája lesz, a szintén Állatparkos Hotel Dzsungel mellett.

Európa legjobbjai között

A 20 évvel ezelőtti néhány tízezer látogató ma már bejön egy hosszú hétvégén, hiszen közel 450.000-en voltak az elmúlt évben. Tavaly Európa legjobbja lett az 500 ezer látogatószám alatti állatkertek kategóriájában a Nyíregyházi Állatpark, amire igazán büszkék vagyunk!

Itt beszélgettünk erről az állatkert igazgatójával>>> EURÓPA LEGJOBB ÁLLATKERTJE LETT A NYÍREGYHÁZA ZOO 

Ócenáriumi pillanat

Szólj hozzá!
Címkék: Nyíregyháza