Juhászfesztivál Túrkevén

2014. május 14. 13:06 - Észak-Alföld 2.

Május 17-18-án Túrkevére látogatva részt vehetünk a Kevi Juhászfesztiválon, mely emléket állít a juhászatnak és az ehhez kapcsolódó népi életnek. Ugyanakkor kulturális seregszemle és fesztivál is egyben, ahol változatos, sokszínű programot kínálnak a látogatóknak. A fesztivál részét képezi a kevi- és kunsági birkapörkölt főzőverseny is, amely érdekes gasztronómiai élményt nyújt az érdeklődők számára. A szakmai programok között szerepel az ősi állattartással kapcsolatos szokások és mesterségek felelevenítése, valamint az állategészségüggyel kapcsolatos tudományos konferencia.

Kevi Juhászfesztivál.jpg

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: Túrkeve

Túrkevei Böllértalálkozó

2013. február 05. 12:00 - Észak-Alföld

2013. február 09-én már hetedik alkalommal rendezik meg a böllérek találkozóját Túrkevén!


kevi_boller_logo_glow.jpgA hagyományos népi disznóvágások hangulatát élesztik fel a hétvégén, az idelátogatók betekintést nyerhetnek a húsfeldolgozás teljes folyamatába a szúrástól a kolbásztöltésig. A résztvevő böllérek által készített ételeket folyamatosan megkóstolhatják az érdeklődők, így hagymás sült vért, hurkát, kolbászt, orjalevest, toros káposztát, stb. kínálnak a vendégeknek.

http://bollertalalkozo.hu

 

Ha szeretnénk felfrissülni és átmelegedni a disznótorozás után/előtt vagy közben, akkor kipróbálhatjuk a túrkevei Termál- és Élményfürdő szolgáltatásait. www.turkevetermal.hu

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása