Állatkerti Szezonnyitó - KAPUNYITÓ

2014. március 20. 12:57 - Észak-Alföld 2.

A Magyar Állatkertek Szövetsége idén első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal közös „Állatkerti Szezonnyitót” szervez a hazai parkokban a tavasz első szombatjára.
A március 22-ei programhoz a legrégebbi vidéki állatkert, a Nagyerdei Kultúrpark is csatlakozik. Az országos „Állatkerti Szezonnyitó” programjaihoz csatlakozva Debrecenben március 22-ére újra nyit a Trópusi Ház.
Az új szezonra megújul az Afrika röpde is: a bejárható külső terület új hálót kap. A tavasz beköszöntét jelzi, hogy elkezdtek szaporodni az állatkert lakói.

Az idén 35 éves Jászberényi Állat- és Növénykert még egyedülálló programja, a pinvginekkel közös séta  éppen március 23-án ér véget, így szombaton 11 órakor még épp elcsíphtjük a madárkákkal való együtt totyogást. De aki lemarad az sem marad ki semmiből: reggel 10 órától egyészen délutánig különböző látványetetésekkel várnak mindenkit Jászberényben. Sőt, március 23-án Díszmadártenyésztői nyílt napot is rendeznek az Állatkertben. www.jaszberenyzoo.hu

A Nyíregyházi Állatpark újdonságai éppen a vízzel kapcsolatosak: a hatféle cápa és a tehénorrú ráják mellé több mint ezer hal érkezett a felújított Ócenáriumba, így a legvizesebb kalandokban mindenképpen a nyíregyházára látogatóknak lehet része.

debrecen_palmahaz.bmpKép forrása

Szólj hozzá!
Címkék: Állatkert

Víz Világnapja Észak-Alföldön is

2014. március 19. 14:00 - Észak-Alföld 2.

Március 22-én lesz a Víz Világnapja, amit 1992 óta tartanak meg világszerte. Célja a víz kiemelten fontos szerepére történő felhívás életünkben. Ebből az alkalomból világszerte rendeznek vízzel kapcsolatos programokat.www.vizvilagnapja.hu

Néhány ajánló a régióból.
- Kisújszálláson féláron fürdőzhetünk, valamint egész nap ismeretterjesztő és figyelemfelhívó vetítéssorozat megy a medencetérben.
- Hajdúszoboszlón is kedvezményt adnak a fürdőben a belépőjegyek árából ebből az alkalomból, valamint a fedett élményfürdő Mozifürdőjében egész napos vetítés lesz a víz és energia körforgásáról. Sőt a bejáratnál minden vendégnek ásványvízzel kedveskednek. Ezen kívül szülinapi programokkal is várnak mindenkit az Aqua-Palacban.
- Martfűn éjszakai fürdőzést tartanak ezen a napon, filmvetítéssel egybekötve.

kumania.jpgKép forrása

Szólj hozzá!

Bábosházi Világnap, Kórusmuzsika, Csokoládé Napok - tavaszi kavalkád Debrecenben

2014. március 19. 12:33 - Észak-Alföld 2.

Bábszínházi VilágnapBábosházi világnap_Bábtérítő.jpg
A hétvégén a Bábszínházi Világnap alkalmából a magyar nyelvű bábosok első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal, a határon innen és túl szokatlan körülmények között a bábszínházak falain kívül, közterületeken mutatják meg magukat Debrecenben március 21-én ebből az alkalomból:
- Berkenye és Bojtorján őrségváltás – avagy nagy emberek a városházán
- A következő villamosmegálló a Vojtina Bábszínház – kiáltotta Batu-tá
- Pláza cicák és pláza kutyák a Fórumban
- Bábtérítő
- Könyvmolyok a Libriben
Részletes programleírás.

A Kórusmuzsika Európa Nagydíja
European Grand Prix for Choral Singing 2014. március 21-22-én a Kölcsey Központban.
A Tavaszi Fesztivál keretében rendezi meg Debrecen városa a Kórusmuzsika Európa Nagydíját, a világ egyik legismertebb nemzetközi kóruszenei eseményét.
A versengő kórusok:

Coralia of the University of Puerto Rico – Puerto Rico
New Dublin Voices – Írország
Sankt Jacobs Ungdomskör – Svédország
Stockholms Musikgymnasium Chamber Choir – Svédország
További részletek, program itt.

 Csokoládé Napok
Idén tavasszal ismét fölszáll a Csokoládé Napok léghajója és Debrecen felé veszi útját. Immáron második alkalommal adnak randevút egymásnak a Kölcsey Központban a csokoládérajongók és hazai kézműves csokoládé gyártás mesterei. Még több csokoládékészítő, újdonság és bemutató szórakoztatja a közönséget március 29-30-án. A csokoládé mindenki számára a boldogságot, a gyermekkor iránti nosztalgiát, a szenvedélyt és egy magasabb szintű élvezetet jelent.
Ízelítő a kínálatból: Sütöde ahol mindenki elkészítheti saját süteményét olimpiai bajnok pékmesterünk segítségével, Csokigyár (bonbonkészítő bemutató, saját csoki dekorációkészítés), személyes találkozás a hazai kézműves édességgyártás legjobbjaival, például Szántó Tiborral. Lesz kávébab pörkölés és barista bemutató, kakaóbab pörkölés, marcipán „szobrászat” Bakos Lászlóval, grillázs és cukorkakészítő bemutató, és még sok-sok érdekes program, látni, szagolni, ízlelni való vár mindenkit! A legkisebbekről sem feledkeznek meg, így az édes játszótér ismét megnyitja kapuit. További információ itt.

Csokoládé napok.jpg

Szólj hozzá!

FUSS, NYÍREGYHÁZA!!!

2014. március 17. 12:33 - Észak-Alföld 2.

I. KALENJI TAVASZVÁRÓ SPORTFESZTIVÁL
A Nyírségi Futók Sportegyesülete, Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a DECATHLON és a Magyar Szabadidősport Szövetség támogatásával FUTÓVERSENYT hirdet 2014. március 22-én Nyíregyházán.

Programok:
9:40-9:55 közös (Zumba)bemelegítés
10:00 futóversenyek rajtja
11:20 eredményhirdetés

Kísérő rendezvények:
Csodavár kézműves foglalkozás és arcfestés, Ugrálóvár, Egészségügyi sátor: vérnyomás és vércukormérés...

Az eseményről bővebben a NYIFU SE honlapján olvashattok:
http://nyifuse.hu/versenyeink/versenyeink-2014/10-tavaszvaro2014

futas_vagott.jpg
Szólj hozzá!
Címkék: sport futás
süti beállítások módosítása