Csizmafényesítő hét Debrecenben

2012. december 03. 15:09 - Észak-Alföld 2.

Minden év december elején megérkezik a Vojtina Bábszínházba a Mikulás és két bajkeverő Krampusza. Ha a gyerekek előadás után énekszóval hívják, akkor a Mikulás meglepetéssel is kedveskedik közönségünknek.  A Batu-tá kalandjai című előadás lesz látható ezen a héten és természetesen meglátogat bennünket a Mikulás is.


Az előadás ismertetője:

batu-tá.jpg
Batu-tá kalandjai - a vásári játékot írta: Kovács Géza. Ki is ez a Batu-tá? Ez bizony jó kérdés! Afrikában született gyerekember ő, aki most lépked (vagy inkább úszik?) a felnőttek világa felé, hiszen a tenger túlsó partján próbálna szerencsét. Az mindenesetre biztos, hogy nagyon hasonlatos a mi Vitéz Lászlónkhoz, már ami a vidámságát, életrevalóságát illeti. Útnak is indul, ám a túlpart nem fogadja hősünket tárt karokkal.
Az előadást 3 éves kortól ajánlott!

Helyszín: Debrecen, Vojtina Bábszínház

Időpont: 2012. december 3-9.

www.vojtinababszinhaz.hu

Szólj hozzá!

XXII. Betlehemes Találkozó

2012. november 20. 14:16 - Észak-Alföld 2.

betlehem3..jpgIdén is a Debreceni Művelődési Központ ad helyet a Nemzetközi Betlehemes Találkozó megrendezésére december 7. és 9. között. Öt országból - Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság és Magyarország több tájegységéről érkeznek hagyományőrző együttesek a téli ünnepköri játékra.

December 7.-én 17 órakor csoportok felvonulva érkeznek a Kossuth térre, a rendezvény ünnepélyes megnyitójára.

December 8.-án a debreceni Művelődési Központ Pódiumtermében tekinthető meg a különböző vidékek betlehemes játékai.

www.debrecenimuvkozpont.hu

Szólj hozzá!

Betlehem-készítő verseny

2012. november 14. 09:44 - Észak-Alföld 2.

A Sóstói Múzeumfalu Betlehem-készítő megmérettetést hirdet, amelyre lelkes, de nem feltétlenül tapasztalt csapatok jelentkezését várja.

A feladat, egy 1x1 méternél nem nagyobb, térben elterülő (tehát nem rajzot, nem fotózott stb.), bármilyen anyagból és technikával készített Betlehem megalkotása. A kész munkákat december 7-ig szükséges eljuttatni a Múzeumfaluba (4431 Sóstófürdő, Tölgyes út 1.), hogy a szakavatott zsűrizés után az arra legalkalmasabbak közszemlére kerülhessenek. Az alkotásokat, a korábban elkészített Betlehemekkel együtt december 14.-én  az Újlétai magtárban lehet megtekinteni. A tárlat januárban is nyitva áll az érdeklődők előtt.

December 14.-én tárlat megnyitóval, hagyományőrzők betlehemes műsorával és ünnepélyes díjazással várja a látogatókat.

A versenyre két kategóriában lehet jelentkezni: ifjúsági és szépkorúak csapata. Az ifjúsági kategória győztese a Múzeumfalu honlapjáról (http://www.muzeumfalu.hu/-muzeumpedagogia) szabadon választott múzeumpedagógiai foglalkozást nyer, a második helyezett csapat pedig igénybe veheti a Múzeum terülelét egy kellemes hangulatú szalonnasütéshez, tetszőleges időpontban.A szépkorúak közül győztesként felülkerekedő csapat jutalma ingyenes belépés a 2013 folyamán rendezendő összes programra - többek között - Szent Iván éj, "Kóstold meg Magyarországot", és a Márton napi vigasságok elnevezésű rendezvényre is. A sorban második helyezett csapat pedig igénybe veheti a Múzeum területét egy kellemes hangulatú szalonnasütéshez, tetszőleges időpontban.

Kellemes barkácsolást!

www.muzeumfalu.hu

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása