II. Hortobágyi Lehalászási Ünnep

2012. október 10. 11:40 - Észak-Alföld 2.

Ha szereted az élővizet és a halat, a hétvégén irány Hortobágy!

A Halászati bemutató során bepillantást nyerhetünk egy olyan világba, mely eddig rejtve maradt a kíváncsi szemek előtt. A halászati kiállításon testközelből megismerhetjük a halászat közben használt eszközöket és Hortobágy vizes élőhelyét. A színpadi programok, horgászverseny, országos halétel főzőverseny, gyermekjátékok és kézműves vásár igazi kikapcsolódást  ígér az egész Családnak.

Időpont: 2012. október 13-14.
Helyszín: Elep tóegység
(33-as főút, Elep, Nádudvar irányába elkanyarodva, a kijelölt úton)

www.lehalaszasiunnep.hu

lehalászási ünnep kis plakát_1.jpg

Szólj hozzá!

Hadházi Káposztás Napok

2012. október 10. 09:20 - Észak-Alföld 2.

torzsás napok 3..jpgA Káposztás Napok az Észak-Alföldi turisztikai régióban megvalósuló, kistérségi jelentőségű, hagyományőrző fesztivál. Közösségformáló, értékteremtő rendezvénysorozat, melyet a helyi civil szervezetek a település önkormányzatával, lakosságával valósítanak meg. A rendezvény főszervezője idén Hajdúhadház Város Önkormányzata. Az idelátogató emberek megismerkedhetnek a hajdúhadházi káposztatermelés és feldolgozás népi hagyományaival. A háromnapos fesztivál középpontjában a gasztronómiai és kulturális események állnak. Régi korok vásári hangulatát idéző látnivalók, kézműves kirakodóvásárok, káposztás kofák utcája, családok, baráti körök, munkahelyi közösségek, civil szervezetek kóstolással egybekötött főzőversenye, gyermek és családi programok, néptáncosok, amatőr színjátszók műsorai szórakoztatják a vendégeket.

Helyszín: Hajdúhadház

Időpont: 2012. október 12-14.

www.torzsasnapok.hu

Szólj hozzá!

IV. Lehel Vezér Nemzetközi ITF Taekwon-do Kupa

2012. október 10. 09:05 - Észak-Alföld 2.

A Jászság fővárosában hagyományosan megrendezendő kupán a környező országokból érkező különböző korosztályú taekwondo-sok versenyeznek, formagyakorlat és küzdelem kategóriában. Belépő ingyenes!

Helyszín: Jászberény, Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnoka

Időpont: 2012. október 13.

www.kondor-itf.hu

takewando kupa II..jpg

Szólj hozzá!

Nyírerdő Nap

2012. október 09. 14:14 - Észak-Alföld 2.

nyírerdő.jpgA NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola közösen rendezi meg minden évben az Erdők Hete programsorozat keretében, gyönyörű erdei környezetben a NYÍRERDŐ Napot a Nyíregyházán és a környező településeken élő lakosoknak. Ekkor kerül sor az őszi erdei NYÍRERDŐ családi futásra és az óvodás „Süni”-futásra is, melyekre minden korosztályból várják a szervezők az erdőt és a mozgást szerető emberek jelentkezését. Az egész napos program során a kilátogatóknak alkalmuk nyílik arra, hogy alaposan megismerjék az erdészek munkáját.

Időpont: 2012. október 13.

Helyszín: Nyíregyháza, Sóstói-erdő

www.nyirerdo.hu

 

Szólj hozzá!

Debreceni Bormustra

2012. október 09. 12:43 - Észak-Alföld 2.


debreceni bormustra.jpg

Több mint 60-féle bort kóstolhatnak meg a vendégek a Debreceni Bormustrán, amelynek szombaton 15 órától a MODEM ad otthont. A borok mellett bemutatkoznak a helyi, regionális és az öt borvidék gasztronómiai szolgáltatói, szállodái, valamint kézműves sajtjai, lekvárjai, húskészítményei és gombái. A délutánt előadások és a Törköly Népzenei Együttes illetve a Bakator Zenekar műsorai teszik még színesebbé. A rendezvény miatt a MODEM kiállításai szombaton 14 óráig látogathatóak, ám aki a Bormustrára belépőt vált, kedvezményes jeggyel tekintheti meg a galéria tárlatait és 17 órától tárlatvezetésen is részt vehet

Időpont: 2012. október 13.

Helyszín: Debrecen, Modern és Kortárs Művészeti Központ

PROGRAM:

15.00 Kapunyitás, vendégek fogadása, jegyértékesítés, regisztráció az előadásokra

15.00 - 21.00: kóstolóasztalok hivatalos nyitva tartása (20 borászat + 10 gasztro asztal)

15.45 Ünnepélyes megnyitó, beszédet mond Halász János államtitkár, a rendezvény fővédnöke

16.15 - 17.00: "Bor, hit, vallás" dr. Lőrincz György az egri St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet borász-tulajdonosának előadása a 3. emeleti különteremben (3 bor kóstoltatása). Maximális létszám: 25 fő 

17.15 - 18.00: "Borvirágos Anekdoták" Németh Ágnes a VinCE magazin főszerkesztőjének előadása a 3. emeleti különteremben (4 bor kóstoltatása). Maximális létszám: 25 fő 

18.00 - 19.00: zenél a Törköly Népzenei Együttes (gasztro udvar)

19.00 - 20.00: zenél a Bakator Zenekar (gasztro udvar) 

21.00 Záróra

További információról és a jegyárakról a www.modemart.hu weboldalon tájékozódhat.

Szólj hozzá!

Esti tárlatvezetés az Alkonyon

2012. október 09. 12:17 - Észak-Alföld 2.

Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója tart hangulatos, esti tárlatvezetést csütörtökön (október 11.) 19 órától az Alkony. A figuratív festészet nemzetközi tendenciái című új kiállításon. A tárlat napjaink legnevesebb festőinek, a figuratív festészet nemzetközi sztárjainak munkáit hozza egy fedél alá, ráadásul az alkotók többsége még sohasem állított ki hazánkban. A kiállítás Isaac Asimov egy 1941-ben írt novellájától kölcsönzi címét, mely azt a kérdést feszegeti, hogy milyen hatással lehet a sötétség az emberi elmére. Asimov története számos művész, főként festők munkájában talál visszhangra. Az Alkony művészeinek többsége pedig kifejezetten híres komor, nyugtalanító témáiról: feszültséggel teli találkozásokról, fenyegető helyzetekről, a bensőnket felbolygató képi világról és a sötét, tompa árnyalatokról.

Aki eljön a tárlatvezetésre, megismerkedhet a fantasztikus képekkel és a mai nemzetközi sztármezőny alkotóival!
A tárlatvezetés ingyenes, csak a kiállításra szóló belépőjegyet kell megváltani.

A kiállítás október 7.-től - 2013. február 3.-ig tekinthető meg!

www.modemart.hu

tárlatvezetés.jpg

Szólj hozzá!

Debreceni Ősz - Kekko Fornarelli koncert

2012. október 08. 12:50 - Észak-Alföld

Az összművészeti fesztiválon (október 10. - november 24.) neves művészek, illetve művészeti csoportok mutatkoznak be a debreceni közönségnek. A műfajok rendkívül sokszínűek: az érdeklődők komolyzenei, jazz- és könnyűzenei hangversenyt éppúgy látogathatnak, mint képzőművészeti kiállítást, film- és színházi előadást, vagy táncbemutatót.

A fesztivál keretein belül, október 10.-én a Kölcsey Központban ad helyet koncertjének Kekko Fornarelli világszerte ismert és elismert zongorista. A jazz zene iránti vonzalma, valamint a zenei önmegvalósítás, és a különböző műfajok felfedezésének vágya vezetett ahhoz, hogy otthagyja szülőhazáját, Olaszországot és félbehagyja tanulmányait. Utazása során bejárta a világot, majd a megszerzett tapasztalatokkal felvértezve zenei karrierbe kezdett. Az igazi áttörést a Circular Thought című album hozta meg, amit két újabb sikeres lemez követett, A French Man in New York és a Room of Mirrors.

A fesztivál helyszíne: Debrecen, Kölcsey Központ

Részletes információ a programokról és jegyárakról: www.fonixinfo.hu -n!

kekko f.jpg

Szólj hozzá!

Állatok Világnapja a Hortobágyi Vadasparkban

2012. október 04. 11:11 - Észak-Alföld

Október 4-e, Assisi Szent Ferenc az állatok védőszentjének halála napja. Ezen a napon, AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt ünnepeljük, amikor is a vadon élő állatok védelmére hívjuk fel az emberek figyelmét.

A világnap alkalmából a nemzeti park munkatársai ingyenes szakvezetést biztosítanak a Hortobágyi Vadaspark látogatói számára.

Helyszín: Hortobágy-Malomháza, Hortobágyi Vadaspark

Időpont: 2012. október 7. (vasárnap) - 9.00-15.00 óra
A program időtartama: kb. 2 óra
Maximum létszám 25 fő/turnus.
Részvételi díj: belépőjegy
A program időjárásfüggő.

További információ:

HNP Látogatóközpont és Kézművesudvar

Tel.: 52/589-000, Tel./Fax: 52/589-321

E-mail: info@hnp.hu

www.hnp.hu

Hortobágyi Vadaspark.jpg

Szólj hozzá!

Nemzetközi Madármegfigyelő Napok a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén

2012. október 04. 10:00 - Észak-Alföld

Minden október első hétvégéjén rendezik meg a madárvédők világszervezete, a BirdLife International
kezdeményezésére a MADÁRMEGFIGYELŐ NAPOKat Európában. Az akció legfontosabb célja,
hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő
szervezetek tevékenységének fontosságát. Ennek keretében a Hortobágyi Nemzeti Park több helyszínen is
madárgyűrűzési bemutatókkal várja az érdeklődőket.

Október 6.

Madárgyűrűzési bemutató a Hortobágyi-halastónál
Helyszín: Hortobágy-Halastó
A Hortobágy-halastavi tanösvény mentén található gyűrűzőállomáson
szakemberek vezetik be a nagyközönséget a madárgyűrűzés rejtelmeibe.
Találkozás: Hortobágy-halastavi kisvasút indítóállomás; 7.00 óra
A program időtartama: kb. 5 óra, megrendezése időjárásfüggő.
A nemzeti park tanösvényére történő belépéshez és a gyűrűzésbe történő
bekapcsolódáshoz belépőkártya váltása szükséges.

A részvételi díjról a www.hnp.hu - tájékozódhat!


Információ: Tel.: 52/589-000 • E-mail: info@hnp.hu


Madárgyűrűzési bemutató a Cégénydányádi Kastélyparkban
Helyszín: Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet, Cégénydányádi Kastélypark
Előadások, madárgyűrűzés és szakvezetéses séta.
A program időtartama: 10.00-11.30
A program időjárásfüggő.
Részvételi díj: ingyenes
Információ: Habarics Béla 30/625-2116
Előzetes egyeztetés szükséges.


Madárgyűrűzési bemutató a Telekhalmi-halastavaknál
Helyszín: Közép-Tisza Tájvédelmi Körzet, Telekhalmi-halastavak
Madárgyűrűzési bemutató.
A program időtartama: 8.00-16.00
Részvételi díj: ingyenes
Információ: Monoki Ákos 06-30/523-9963


Október 7.

Madárgyűrűzési bemutató a Zagyva mentén
Helyszín: Közép-Tisza Tájvédelmi Körzet, Zagyva menti Természetvédelmi
Terület
A program időtartama: 10.00-14.00
Részvételi díj: ingyenes
Információ: Juhász Tibor 30/994-2643

www.hnp.hu

madármegfigyelés.jpg

Szólj hozzá!

Őszi Mihály-Napi Kirakodó Vásár

2012. október 02. 11:08 - Észak-Alföld

A Mihály-Napi kirakodóvásár Magyarország legnagyobb országos vására, ahol közel 1200 kereskedő kínálja termékeit, árucikkeit. A vásáron mutatványosok, vásári kikiáltó, alkusz fiú és zenészek fokozzák a hangulatot. Lepcsánka, kenyérlángos, rétes finom borok és sajtok várják az érdeklődőket.

Időpont: 2012. október 6-7.

Helyszín: Debrecen, Böszörményi út és környéke

www.iranydebrecen.hu

6530C3451633895D5AE3CAAD1233ECF7.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása