Ne hagyja elveszni Üdülési Csekkje és SZÉP kártyája összegeit

2012. december 07. 08:51 - Észak-Alföld 2.

A Magyar Turizmus Zrt. a turisztikai szolgáltatókhoz fordul

Decemberben is tart a Magyar Turizmus Zrt. egészségturizmus kampánya, amelyet azzal a céllal indított, hogy belföldi utazásra és a még kint lévő üdülési csekkek érvényességi időn belüli beváltására ösztönözze a lakosságot, illetve, hogy a SZÉP kártya szálláshelyi felhasználását erősítse. December végéig lehet már csak beváltani az üdülési csekkeket, és elkölteni a SZÉP kártyákra tavaly jóváírt összegeket, ezért – annak érdekében, hogy ezek, a belföldi utazásra fordítható keretek ne vesszenek el – a Magyar Turizmus Zrt. most közvetlenül a Nemzeti Turisztikai Adatbázisban (NETA) regisztrált turisztikai szolgáltatókhoz fordul.

A társaság arra kéri a szolgáltatókat elektronikus levelében, hogy vegyék fel a kapcsolatot az adatbázisukban szereplő vendégkörükkel és speciális ajánlatokkal, akciókkal csábítsák őket az üdülési csekkek és a SZÉP kártya összegek idei felhasználására! A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint „A kártyákra 2011-ben feltöltött összegből a kibocsátók tájékoztatása alapján jelenleg még 348,6 millió forint maradt a SZÉP Kártya számlákon”. A vonatkozó jogszabály értelmében a 2012. december 31-e éjfélig fel nem használt összeg elvész. A Nemzeti Üdülési Szolgálat tájékoztatása szerint jelenleg még mintegy 1,3 milliárd forint értékben közel 480 ezer darab üdülési csekk van forgalomban. Ez az összeg is csak december 31-ig használható fel.

A Magyar Turizmus Zrt. a szolgáltatók bevonásával is igyekszik arra ösztönözni a lakosságot, hogy még idén „utazzák el” a rendelkezésükre álló üdülési csekk és SZÉP kártya összegeket! A szolgáltatóktól beérkező speciális ajánlatokat a Magyar Turizmus Zrt. a honlapján is elérhetővé teszi.

További információért a kedvezményes ajánlatokról, böngéssze a www.itthon.hu weboldalt!

Szólj hozzá!

Karácsonyi Kézműves Vásár

2012. december 05. 10:10 - Észak-Alföld 2.

„Nyitott Városháza” – Karácsonyi Kézműves Vásár, Bemutatók És Ajándékprogramok

Régi Városháza

december 14-16.

Éppen 21 évvel ezelőtt nyitotta ki kapuit és fogadta be a karácsony előtti hétvégén Debrecen kézműveseit a régi Városháza. Azóta minden évben a Debreceni Művelődési Központ és a Kézműves Alapítvány a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályával együttműködve azzal a céllal szervezi meg a Nyitott Városháza karácsonyi rendezvénysorozatot. hogy természetes anyagból készített, míves tárgyakkal segítséget nyújtson a városlakóknak a karácsonyi ajándékvásárláshoz, hogy lehetőséget teremtsen az itt élő és alkotó kézműves mestereknek a bemutatkozásra, hogy karácsonyi hangulatú programokkal járuljon hozzá a hátrányos helyzetben élő idős emberek ünnepéhez.

www.debrecenimuvkozpont.hu

Szólj hozzá!

A Déri Múzeum "Homokba temetett múlt" című kiállításának programjai

2012. december 04. 11:08 - Észak-Alföld 2.

Munkácsy Krisztus - trilógia
"Csőrégészet" -  interaktív régészeti kiállítás
Időpont: 2012. szeptember 28 – 2013. február 3.

"Homokba temetett múlt"
Déri Frigyes egyiptomi gyűjteménye egy elfeledett nílusi utazás tükrében
Időpont: 2012. november 23 – 2013. április 28.

Kísérő rendezvények:
Családi múzeumpedagógiai délelőtt
Időpont: 2012. december 1. (szombat) 10.00

Tárlatvezetést tart  Mező Szilveszter muzeológus
Időpont: 2012. december 8. (szombat) 11.00

Múmiák belülről
Előadás a Déri Múzeum múmiáinak orvosdiagnosztikai vizsgálatáról
Időpont: 2012. december 13. (csütörtök) 18.00

Tárlatvezetést tart Kovács József Dénes muzeológus
Időpont: 2012. december 15. (szombat) 11.00

Tárlatvezetést tart Kovács József Dénes muzeológus
Időpont: 2012. december 29. (szombat) 11.00
A rendezvényeken részvétel a kiállításra megváltott belépőjeggyel.

"A Déri Múzeum néhai igazgatója"
Emlékezés Balogh István születése 100. évfordulója alkalmából

Időpont: 2012. december 12. (szombat) 15.00.

Helyszín: Déri Múzeum, Debrecen, Déri tér 1.

A rendezvényen való részvétel ingyenes.

www.derimuz.hu

Szólj hozzá!

Csizmafényesítő hét Debrecenben

2012. december 03. 15:09 - Észak-Alföld 2.

Minden év december elején megérkezik a Vojtina Bábszínházba a Mikulás és két bajkeverő Krampusza. Ha a gyerekek előadás után énekszóval hívják, akkor a Mikulás meglepetéssel is kedveskedik közönségünknek.  A Batu-tá kalandjai című előadás lesz látható ezen a héten és természetesen meglátogat bennünket a Mikulás is.


Az előadás ismertetője:

batu-tá.jpg
Batu-tá kalandjai - a vásári játékot írta: Kovács Géza. Ki is ez a Batu-tá? Ez bizony jó kérdés! Afrikában született gyerekember ő, aki most lépked (vagy inkább úszik?) a felnőttek világa felé, hiszen a tenger túlsó partján próbálna szerencsét. Az mindenesetre biztos, hogy nagyon hasonlatos a mi Vitéz Lászlónkhoz, már ami a vidámságát, életrevalóságát illeti. Útnak is indul, ám a túlpart nem fogadja hősünket tárt karokkal.
Az előadást 3 éves kortól ajánlott!

Helyszín: Debrecen, Vojtina Bábszínház

Időpont: 2012. december 3-9.

www.vojtinababszinhaz.hu

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása