Középkori templomok útja

2013. június 21. 12:27 - Észak-Alföld

boritok.jpg
A Középkori templomok útja program keretében 2010-2013 között lezajlott az elmúlt évek legnagyobb műemlék és művészettörténeti kutatása, melynek eredményeit két rendkívül impozáns kötet formájában foglalták össze szakemberek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Kárpátalja és a Partium északi részének középkori egyházi örökségének bemutatását szolgálja a két kötet. 2011-ben jelent meg a „Középkori egyházi építészet Szatmárban” címmel az első kötet, amely a történeti Szatmár középkori templomait mutatja be. 2013-ban látott napvilágot a Középkori templomok a Tiszától a Kárpátokig címmel a második kötet, amely Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északi részének középkori egyházi értékeit mutatja be. A könyvek ingyenesen letölthetők a Középkori templomok útja honlapjának vásárteréből, de a „Középkori egyházi építészet Szatmárban” című könyv meg is rendelhető a www.temple-tour.eu honlapon. 

A Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófiai és Történelemtudományok Osztályának Művészettörténeti Tudományos Bizottsága 2012 végén „Opus Mirabile” díjban részesítette a „Középkori egyházi építészet Szatmárban” című munkát.

Szólj hozzá!

Ma indul a Tiszavirág Fesztivál Szolnokon

2013. június 18. 11:29 - Észak-Alföld

Június 18-tól izgalmas programokkal, nagyon sok fellépővel, Borházak Utcájával, Maláta térrel, Hídi vásárral, hajó túrákkal, nyári színházzal startol a fesztivál Szolnokon.

Ha a természet is úgy akarja,részese lehetünk a Tiszán egyedülálló Tiszavirágzásnak is. Erre programot is szerveznek Tiszakürtön.

Szombaton Tiszavirág kerékpártúrán is részt vehetünk, előzetes regisztráció a Szolnoki Tourinform irodában.

A programokról bővebben itt.

Szólj hozzá!
Címkék: Tiszavirágzás

Múzeumok éjszakája a Déri Múzeumban

2013. június 17. 16:51 - Észak-Alföld

Déri Múzeum – Múzeumok Éjszakája 2013.
16 óra: Kapunyitás

Déri tér
16.00:  A Debreczeni Dósa Gyalogos Bandérium bemutatója
A hagyományőrző egyesület Dósa Nádor életét, valamint a 14. század középkori kultúráját, hadtörténetét mutatja be. Zenével kísért bemutatóikon az 1300-as évek helytörténetileg jelentős eseményeit elevenítik fel, a ’17-ben megvívott debreceni csatát, a korona visszaszerzésének legendáját. Ízelítőt adnak  a nemesi udvar életéről, a fegyverforgató ifjak képzéséről, a páros harcokról és a messzeható fegyverekkel végzett viaskodásokról. A Debreczeni Dósa Gyalogos Bandérum nemcsak hadi-hagyományőrző bemutatóval szórakoztatja a közönséget, hanem egy középkori hadi tábort is felépítenek a Déri téren, ahol az érdeklődők megszemlélhetik a korabeli tábori körülményeket, hadi eszközöket, felszereléseket.

Déri Múzeum_tom.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása