Középkori templomok útja

2013. június 21. 12:27 - Észak-Alföld

boritok.jpg
A Középkori templomok útja program keretében 2010-2013 között lezajlott az elmúlt évek legnagyobb műemlék és művészettörténeti kutatása, melynek eredményeit két rendkívül impozáns kötet formájában foglalták össze szakemberek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Kárpátalja és a Partium északi részének középkori egyházi örökségének bemutatását szolgálja a két kötet. 2011-ben jelent meg a „Középkori egyházi építészet Szatmárban” címmel az első kötet, amely a történeti Szatmár középkori templomait mutatja be. 2013-ban látott napvilágot a Középkori templomok a Tiszától a Kárpátokig címmel a második kötet, amely Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északi részének középkori egyházi értékeit mutatja be. A könyvek ingyenesen letölthetők a Középkori templomok útja honlapjának vásárteréből, de a „Középkori egyházi építészet Szatmárban” című könyv meg is rendelhető a www.temple-tour.eu honlapon. 

A Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófiai és Történelemtudományok Osztályának Művészettörténeti Tudományos Bizottsága 2012 végén „Opus Mirabile” díjban részesítette a „Középkori egyházi építészet Szatmárban” című munkát.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása