Éjszakai kaland (nem csak) a múzeumokban a Múzeumok éjszakáján

2014. június 13. 12:19 - Észak-Alföld 2.

Egy hét múlva, azaz június 21-én országszerte változatos programmal készülnek a múzeumok, kiállítóhelyek a Szent Iván éjszakájához kapcsolódó, immár évtizedes múltra visszatekintő Múzeumok éjszakáján.
Idén – az eddigi aktív részvételre és a regionális szinten megvalósuló turisztikai fejlesztésekre való tekintettel – Debrecen, Kecskemét, Szolnok, Kaposvár-Szenna, Pécs, Hatvan-Gyöngyös, Sopron, valamint Sárospatak-Sátoraljaújhely úgynevezett kiemelt helyszínként kapcsolódik be a programsorozatba.

Az Észak-alföldi régióba ellátogatva is izgalmas és érdekes programokban lehet részünk.

Debrecenben például egy középkori vassisakot is megnézhetünk, amelyet még sosem mutattak be Magyarországon. Az egyetlen vasdarabból kovácsolt, aranyozott bronzlemezekkel díszített, XI. századi sisakhoz hasonló mindössze fél tucat található az egész világon.
Ha a sporttól sem riadunk vissza, fussunk múzeumtól múzeumig Szolnokon!
Hortobágyon részt vehetünk egy Esti szafaritúrán a vadlovak és őstulkok között, vagy egy éjszakai fáklyás futáson is.
Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban június 23-án, az esztendő legrövidebb éjszakáján tűzgyújtással, pálinkakóstolással, nagykoncerttel és folklórprogram kísérte tűzugrással várják a látogatókat.

A kultúra ünnepéhez csatlakozott múzeumokat, helyszínek listáját és a részletes programokat itt találjuk.
Az Észak-alföldi régióból az alábbi települések csatlakoztak az eseményhez: Álmosd, Berettyóújfalu, Debrecen, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Nyírbátor, Szolnok, Tiszaföldvár, Túrkeve, Vaja, Vásárosnamény

A Múzeumok Éjszakája-hoz kapcsolódóan játszhatunk is a Múzeumvadász on-line kvíz játékkal, mely az Élmény itthon facebook oldalon fut. A feladat nem nehéz :) A megjelenített képekről ki kell találni, hogy melyik múzeumról készült a kép.

Jó szórakozást, emlékezetes kulturális élményeket!

modem.jpg

Szólj hozzá!

Tiszavirág Fesztivál

2014. június 12. 13:37 - Észak-Alföld 2.

Június 17-tól gyönyörű helyszínen, a Tisza parti sétány árnyas fái között szökőkutak és virágágyások szomszédságában izgalmas programokkal, sok fellépővel, Borházak Utcájával, Maláta térrel, Hídi vásárral, hajó túrákkal, kézműves vásárral startol a 9. Tiszavirág Fesztivál Szolnokon.

Az idén először „Zöld” programok is lesznek a fesztiválon: „Fölösleges áruk fóruma” kiállítás, „Zöld Pont” Mozi, „Öko -Shoping” tanácsadás, „Recycled Divatshow”

Tisza parti sétány árnyas fái között szökőkutak és virágágyások szomszédságában a - See more at: http://www.szolnoktourinform.hu/cikk/ixtiszavirag-fesztival-16.html#sthash.SjqIGac4.dpuf
Tisza parti sétány árnyas fái között szökőkutak és virágágyások szomszédságában - See more at: http://www.szolnoktourinform.hu/cikk/ixtiszavirag-fesztival-16.html#sthash.SjqIGac4.dpuf
Tisza parti sétány árnyas fái között szökőkutak és virágágyások szomszédságában - See more at: http://www.szolnoktourinform.hu/cikk/ixtiszavirag-fesztival-16.html#sthash.SjqIGac4.dpuf
Tisza parti sétány árnyas fái között szökőkutak és virágágyások szomszédságában - See more at: http://www.szolnoktourinform.hu/cikk/ixtiszavirag-fesztival-16.html#sthash.SjqIGac4.dpuf
Tisza parti sétány árnyas fái között szökőkutak és virágágyások szomszédságában - See more at: http://www.szolnoktourinform.hu/cikk/ixtiszavirag-fesztival-16.html#sthash.SjqIGac4.dpuf
Tisza parti sétány árnyas fái között szökőkutak és virágágyások szomszédságában - See more at: http://www.szolnoktourinform.hu/cikk/ixtiszavirag-fesztival-16.html#sthash.SjqIGac4.d

A fesztivál zárónapján, azaz szombaton Tiszavirágzás Kerékpártúrán is részt vehetünk, előzetes regisztráció a Szolnoki Tourinform irodában. A túra gyermekek részére is könnyen teljesíthető. A programokról bővebben itt.

Tiszavirag2011_471.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: Tiszavirág

Virágzik a Tisza!!!!!!

2014. június 12. 12:15 - Észak-Alföld 2.

Évente egyszer egyedülálló természeti jelenséget, a tiszavirágzást csodálhatjuk meg a Tiszán. Az egyedülálló látványosság "főszereplője" a tiszavirág, egy védett kérészfaj, amelynek egyedei napjainkban már csak a Tisza és mellékfolyóinak alföldi szakaszán figyelhetők meg, általában június közepén.

A 8-12 centiméteres állatkák hosszú lárvaéletük után kifejlett, ivarérett korukban csak néhány óráig élnek. Ekkor járják násztáncukat, virágzóvá varázsolva a folyó felszínét. Amikor árnyék borul a víz színére, eljön a tiszavirágzás legszebb pillanata: a megtermékenyített nőstények tízezrével repülnek felfelé a fák magasságáig és közben szórják petéiket. A párzás után a hímek rövidesen elpusztulnak.

A tiszavirággal tömegesen mára csak főleg a Tiszában találkozhatunk, holott egykor Skandinávia és a mediterrán területeket kivéve egész Európában közönséges fajnak számított. Egyedszámának ilyen drasztikus csökkenésében szerepet játszott a klíma változása, de elsősorban az antropológiai hatások – folyószabályozások, meder-átalakítások, folyópartok műanyagos partvédelme, folyók szennyezése – okolhatók.

A Tiszazugban szervezett körülmények között biztosítják, hogy mindenki tanúja lehessen a páratlan látványnak. Tiszazug Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén található, pontosabban a Tisza illetve a Körös alsó folyása által közrezárt szűk, folyók közti területből áll. Itt található a Tiszakürti Arborétum, amely az utóbbi években rendszeresen szervez a tiszavirágzás-túrát. A túrákról bővebb infó a www.tiszaviragzas.hu honlapon.

A szakemberek folyamatosan figyelik a virágzás intenzitását. Tiszainokán csak pár száz röpült kedden…… szerdán este viszont már több milliós repülés volt látható.
A tiszavirágzás a folyó alsó szakaszáról halad felfelé. Évente változik, hogy mennyi idő alatt ér fel a felsőszakaszra. Jelenleg a Közép-Tiszán, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Tiszakécske, Nagyrév térségében van fõvirágzás. A tiszavirág szereti a kemény agyagos partfalat, ahol a folyóvíz áramlása megfelelő mennyiségű oxigénnel.

Ha szeretnénk látni a Tisza virágzását, érdemes az esti órákban lesétálni a Tisza partra a napokban.

Tiszaviragzas2_tom.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: Tiszavirág

Nem csak motorosoknak....

2014. június 11. 16:14 - Észak-Alföld 2.

Június 12-15. között ismét felzúgnak a motorok Túrkevén, ugyanis ekkor rendezik meg a XV. Túrkevei Motoros hétvégét a túrkevei Termál- és élményfürdő, Szálló, Apartman és Kempingben.1044634_621251781241462_1166867893_n.jpg

Motoros felvonulás, koncertek, strandolás a fürdőn.... gyere és bulizz egy jót.

A város kiemelkedő kincse a gyógyvíz és az arra épült gyógyfürdő, ahol korszerű körülmények között folyik a gyógyászati szolgáltatás. A 78 C°-os gyógyvíz 2351 m mélységből tör a felszínre, amely kiválóan alkalmas idült reumatikus, ízületi, bőr- és nőgyógyászati betegségek gyógyítására, műtétek utáni rehabilitációra egyaránt.
A strandon úszó-, strand-, gyermekmedence, dögönyözős medence, csúszdás, pezsgőfürdős élménymedence, valamint különféle                                         
sportolási lehetőség várja a látogatókat.                                                                           

turkeve strand_tom.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása