East Fest

2014. augusztus 29. 22:15 - Év Utazója

A stábbal az East Festen is jártunk, ahogy a nevében is benne van: keleten. Nagyon barátságos kis fesztivál. Egy medence is található a területen, úgyhogy ha csobbanni szeretnétek egyet jövőre mindenképp vigyetek fürdőruhát! A változatos zenei programok és zúzós bulik mellett számos sportprogrammal is várták az érdeklődőket. Mi egy Funktasztikus buliba csöppentünk, ahogy megérkeztünk. A civil falu programjai között szerepelt a slacline és a sörpingpong is. Sőt! Aki elég szépnek érezte magát, még az East Fest szépe versenyre is nevezhetett. Ha engem kérdeztek: jövőre ott a helyetek! 

Fellépőket és részletesebb információkat itt találtok: www.eastfest.hu

Szólj hozzá!

Pálinkától Panyolafesztig

2014. augusztus 04. 13:31 - Észak-Alföld 2.

A Tisza, a Szamos és a kertek alatt kanyargó Öreg-Túr ölelésében találjuk Panyolát. Nem egy kis hétköznapi faluról van szó, hanem a szilvapálinka egyik fellegváráról, ahol kóstolóház is épült. De, ha már szilva, ne felejtkezzünk meg azért a még ma is hagyományos módon, hozzáadott anyagok nélkül főzött szilvalekvárról sem.

Pálinkás jóreggelt! – a Szatmár-Beregben így dukál.

Az Év Utazója hivatalos úti tervébe nem fért bele ez a helyszín, de csak ajánlani tudjuk neki, és mindenkinek, hogy egyszer vegyen részt egy főzdelátogatással egybekötött kóstolón az Öreg-Túr partján álló Elixír Kóstolóházban, igazán különleges kalandban lesz része.

Egy-egy ilyen túrán a vendégszerető házigazdák bevezetnek a pálinkafőzés és kóstolás rejtelmeibe, végigkísérhetjük a gyümölcs útját a fától a pohárig, megismerhetjük az egyedi szilvafajtát, mely csak itt terem ilyen minőségben és a közel 30 fajta kézműves panyolai pálinkát.

A kóstolóházról minden információt megtalálsz ide kattintva. (panyolai.hu)

A kóstolóházban – a gépkocsivezetőkre is gondolva – bio almafröccsöt és mézes bodzaszörpöt is kínálnak. Biztos, hogy kellemes élményekkel, és kicsit jobb kedvvel távozunk a zamatos pálinkák elkortyolása után.

Panyola_kost5.jpg

 

Érdemes a Panyofeszt idejére (augusztus 8-10.) időzíteni egy panyolai látogatást. Panyola_kost3.jpg

A fesztiválon nem találkozunk a szokásos fesztiválkonyhákkal, ehelyett igazi, helyi ízeket kóstolhatunk. A receptek ősiek, az alapanyagok pedig nem származhatnak 50 km-től nagyobb távolságról. Igazi házikoszt, mint a nagymama ebédje.
A fesztiválon a helyi pálinkák is versenybe szállnak. Estére garantáltan jó lesz a hangulat, a kenutúra után jöhetnek a koncertek a csillagos ég alatt. Idén fellép például Rúzsa Magdi, a Balkán Fanatik, Folk Error. A Panyolafeszt azért is jó, mert nagyokat lehet fürödni a Tiszában és csorogni, azaz hagyni magunkat cipelni a sodrással. Extra élmény. További infó itt. (http://panyolafeszt.hu/)

Ami a szálláslehetőségeket illeti, vendégházak, portaszállás és sátorhely közül is választhatunk a környéken.
A hely igazi feltöltődésre alkalmas, tökéletesen stresszmentes övezet, aki egyszer erre jár, biztos, hogy visszavágyik.

 

 

Szólj hozzá!

Újra wakeboard!

2014. augusztus 04. 09:10 - Év Utazója

Leveleken újra wakeboard deszkára állhattam, már másodjára! Az első és második próbálkozásomnál most is elestem, de a harmadiknál már sikerült végigmennem a pályán! Hatalmas élmény volt! Mindenki dicsért, hogy mennyire gyorsan belejöttem! Annyira megtetszett, hogy vissza szeretnék menni máskor is! Szerencse, hogy Levelek ilyen közel van Debrecenhez! ;)

5.hét 092.jpg

Az a trükkje egyébként, hogy a lábfejeket felfelé kell feszíteni, és hátra, a sarokra kell terhelni a testsúlyt. Induláskor pedig hajlítsátok be a lábatokat!

Ti is kipróbálhatjátok a wakeboardot, ha Leveleken jártok! Szuper lelkes csapat lesz a segítségetekre! 

Tipp: Ha elfáradtatok, csak pár perc sétára ott a leveleki strand is. Ott ki tudjátok pihenni majd a wakeboard edzést! ;)

Szólj hozzá!

Nyíregyháza és Magyarország legméretesebb hölgyei

2014. augusztus 04. 08:35 - Év Utazója

Egy egész napot töltöttünk Nyíregyházán. Voltunk a Sóstó Zoo-ban, a kalandparkban és a Parkfürdőben is. A Nyíregyházi Állatparkban bemehettünk az elefántok közé. Magyarország legnagyobb hölgyei ugyancsak barátságosak. Még azt is megengedték, hogy almát tegyek a szájukba. Ahogy meglátták az ételt, folyton közeledni kezdtek. Kicsit olyan érzés volt, mintha egy kupac elszabadult porszívócső venne körül, amik puhák és egyben kicsit szúrósak is. :)

 elefánt_1.jpg

Etettünk gyűrűsfarkú makikat. A legjobb érzés az volt, amikor odajött az egyik maki, hogy kivegye a tenyeremből a szőlőt, megfogta a kezemet és a kis ujjacskáival megszorította. Extra aranyos, pici és hiperaktív lények. Az egyik még a hátamra is felmászott.

5.hét 569.JPG

Miután megetettük az állatokat úgy döntöttünk, hogy lassan magunkat is ideje lenne. A Bambusz Étteremben ebédeltünk, ami szintén a Sóstó Zoo-ban található. Sokféle menü közül lehet válogatni.

Ebéd után megnéztük a fóka show-t és a délután folyamán a nyakamba vehettem egy albínó tigrispitont. Barátságos volt, de nagyon csikizett. A Nyíregyházi Kalandpark 12 állomásból álló pályáján is másztam egy kicsit, hogy lemozogjam az ebédet.

A Parkfürdőben kipróbálhattam az Aqua-Zumbát. A program a fürdő vendégei részére teljesen ingyenes. Szuper hangulata volt és átmozgatott. Szerdán és pénteken pedig éjszakai fürdőzésre is van lehetőség. A koktél bárban  számtalan finom ital közül választhatnak a vendégek. Én a Melon Blue-t kóstoltam.

A Timpex Lovasiskolában naplementekor pattanhattam lóhátra. Lucy korábban versenyló volt. Nagyon élveztem a lovasoktatást, a hőség ellenére is.

A vacsoránkat pedig a Pagony Hotel éttermében fogyasztottuk el. Nekem ízlett a párolt szarvas comb levendulás meggyraguval és rozmaringos pirított törtburgonyával.

Szólj hozzá!

Vízi programok Gergelyiugornyán

2014. augusztus 02. 08:26 - Év Utazója

1. nap - Gergelyiugornya, Vizipocok Kikötő

Kedden megérkeztünk Gergelyiugornyára és már egyből egy vízigolyóban landoltunk Tomival. A feladat az volt, hogy próbáljunk meg felállni és szaladni benne. Többszöri próbálkozásra sem sikerült. Később elárulták a titkot. Úgy  a legkönnyebb felállni a golyóban, hogyha terpeszbe állsz és csak azon a területen lépdelsz, ahol a golyó a vízre fekszik a talpad alatt. Nagyokat estünk. Általában 5-6 percet lehet eltölteni egy golyóban, mert utána bepárásodik. Nagyon elfáradtam a sok kalimpálásban, de szuper volt egy ilyen kis burokban lebegni a vízen.

5.hét 048.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása