Kulturális Majális Debrecenben

2014. május 19. 14:40 - Észak-Alföld 2.

Nagyszabású rendezvényeknek ad otthont Debrecen május 22-25. között. Az új Nagyerdei Stadion egyik első igazi sporteseményeként május 22-én Magyarország és Dánia csapatai lépnek pályára egy barátságos futball mérkőzés erejéig.
Május 24-én Debrecenben kerül megrendezésre a Református Egység Fesztivál, mely az egyház sokrétű, az egész emberi életutat végigkísérő szolgálatát mutatja be sok színes programmal. A fesztivál központi helyszíne a Kossuth tér és a Református Nagytemplom, de a kapcsolódó programok több helyszínen zajlanak majd, így a Református Kollégiumban, az Emlékkertben, a Déri téren, a Piac utcán, a Református Kistemplomban és a Kölcsey Központban. A programok délelőtt 10 órától kezdődnek és egészen estik tartanak. A műsort számos program színesíti, lesznek koncertek, színi és musical előadások, kézműves foglalkozások, bábelőadások, táncház, napközi áhítatok, délután 16 órától pedig istentisztelet. A két nagyrendezvényt számos további program kíséri a hétvége során, köztük több gyermeknapi rendezvény.
További programok, turisztikai információk.
kolcsey.jpgKölcsey Központ - Kelet-Magyarország legnagyobb és modernebb konferencia-központja


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr816180899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása