Márton napi vigasságok

2014. november 03. 12:25 - Észak-Alföld

November második hétvégéjén az Észak-Alföldön is számos település ünnepli rendezvénnyel Márton-napját, míg a Hortobágyon természetes élőhelyükön leshetjük meg a vadludakat.

Debrecenben Márton Napi Libalakomát rendeznek a Kossuth téren november 7-9. között, ahol ludaskása, libakolbász, libatoros káposzta, hagymás libamájcsíkok és hasonló kalóriadús fogások mellé szép egri borok is kóstolhatók.

A Hajdúszoboszlóra ellátogató és üdülő vendégeket is Márton-napi Libalakomára várják  a   Szent István parkban november 7-9-én. Az új bor és libából készült ételek mellet neves magyar pincészetek újbor kínálatát is megízlelhetik a látogatók a három nap alatt. A Lakoma az év záró gasztronómiai eseményként több zenés és kulturális programmal is várja majd az érdeklődőket.

A Hajdúböszörményi Tájházak a november 8-i Márton napi libator alkalmából libás programokkal várja a résztvevőket, kóstolhatunk libás ételeket, de a vállalkozó szelleműek még liba gágogóversenyen is részt vehetnek.

Ugyanezen  a napon a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Sóstói Múzeumfaluban megrendezett Márton-napi vigasságokon bemutatkoznak a skanzen mesterei, a látogatók libás játékokon, vetélkedőkön tehetik próbára ügyességüket, és még libaszépségverseny is lesz.
Márton-napi vigasságok_Nyiregyhaza_Múzeumfalu.jpgKép forrása

Márton libája gyalogtúra a vadludak nyomában: a Hortobágyon november 8-án vezetett túrán vehetünk részt.
Ősszel vadludak ezrei látogatják a halastavak nyugalmas vizeit. A vadludak tömegét ebben az időszakban a nagy lilik alkotja, ugyanakkor nyári ludak egyedei is keverednek a csapatba. Némi szerencsével ritkább fajokat is találhatunk a pihenő madarak között, így a globálisan veszélyeztetett kis lilik példányait, illetve az apácalúd vagy a vörösnyakú lúd színpompás egyedeit.
A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött. Részletes információ: www.hnp.hu, www.hortobagy.hu


 

 

Szólj hozzá!
Címkék: Márton nap

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr206840869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása