Falusi húsvét a Sóstói Múzeumfaluban

2013. március 25. 13:17 - Észak-Alföld

Húsvéti nagyvásár a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban április 1-jén

A Sóstói Múzeumfalu március 25-től újra nyári nyitvatartási rend szerint várja látogatóit.

A Nagyhéten (március 26-31.) a tojásfestést ajánlanak hagyományos módon az előre bejelentkezett csoportoknak, majd Húsvéthétfőn (április 1.) egyéni látogatóinknak és családoknak is, hogy mindenki megtanulhassa!

falusi_husvet.JPGAz elmaradhatatlan Húsvéti nagyvásárra 10 és 17 óra között éppúgy sort kerítenek, mint a műhelybemutatók és kismesterség-foglalkozások megtartására. Előbbin temérdek, portékáját egymást túlharsogva kínáló árus kap helyet, míg utóbbi során lehetőségük lesz a mézeskalácsos-, kádár-, kerékgyártó-, cipész- és fazekasműhelyek meglátogatására, a mesterek fogásainak eltanulására. Kézügyességüknek máshol is hasznát vehetik: például tojásfestés, csuhézás, csipkeverés, selyemvirág- és pásztorrózsa készítése közben!

A 11 órától bemutatót tartó Nyírség Táncegyüttes a falusi locsolkodás mikéntjét varázsolja szemünk elé. Úgy, ahogyan dédapáink idejében szokás volt. Az együttes hölgy tagjai biztosan nem maradnak szárazon, kedvesükre pedig úgy vigyázzanak, mint a hímes tojásra!

Rendhagyó tárlatvezetésekkel is készülnek. 12.30 perctől és 12.45 perctől a református és a római katolikus portáikon ismerhetjük meg az ünnepkör felekezetenként eltérő szokásait, a terített asztal sajátosságait.

Szabadtéren (12 és 13 órakor is) a Kuckó Művésztanya utcaszínháza garantálja a szórakozást. A meghótt férj és Fogolypecsenye beszédes előadáscímekkel érkező művészek mesterei a népi hangulat megidézésének!

Idén is sor kerül az ilyenkor szokásos istentiszteletre a Kisdobronyi templomban. Kósa László református lelkész 14 órától celebrál misét. 15 órától az egész napos lovaglás, szekerezés és íjászat, illetve a vidámparki játékok nyüstölése során elfáradt legkisebbeket a Burattinó Bábszínház meseelőadással ülteti majd paraván elé.

A tavaszi szeszélyes időjárás ne szegje kedvüket. A fűtött Újlétai magtárban még rossz idő estén is megtartják a programokat! Ápolják a húsvéti hagyományt és látogassanak a Múzeumfaluba Húsvéthétfőn is!
www.muzeumfalu.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr995170549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása