Egy különleges téli éjszaka a MODEM-ben

2013. december 21. 12:32 - Észak-Alföld 2.

A debreceni MODEM december 27-én a tavalyihoz hasonló derűs, változatos programokat kínáló összművészeti összejövetellel zárja az évet.

uuu.jpg

Ezen a napon mindenki kedvezményes belépővel tekintheti meg az aktuális tárlatokat, azaz a mai kínai képzőművészet látványos alkotásait felvonultató Az új spektákulum című kiállítást, a horror és pszichothriller hatásaival átitatott Halálos természetet és Ország Lili titokzatos labirintusait.
A tárlatokon szakavatott vezetéssel, magukkal a kiállító művészekkel is végigsétálhat a látogató. A kiállítóterek délben nyitnak, és 23 óráig látogathatók.

Névtelen.jpgKép innen

A szervezők a családokra is gondoltak, a kínai kiállítás keretében sokféle izgalmas társasjáték várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A jó hangulatról színházi előadás, filmklub, jazz, szinti-pop és mediterrán zene gondoskodik majd.
A Debreceni Egyetemi Színház Alkalmi Társulata egy tündérvilágba csábítja a résztvevőket. Előadásában Weöres Sándor versei és dalokba öltöztetett költeményei csendülnek fel zongorán, gitáron és énekhangon. Az Eastwing formáció zenéjében különféle kultúrák találkoznak (indiai, hazai cigányzene, autentikus magyar folk, jazz), de fellép még a LED, a Malaga Quintet is.
Az estét Fűszer-Csemege zenei foglalkozás zárja. Zöld Szamár kávézóban felidézik a nyári kerti hangulatokat jelen idejű zenékkel, babzsákos hangulattal és lávalámpával.

Jegyárak és további információ: itt
A belépőjegy az összes kiállítás megtekintésére feljogosít.

Forrás: modemart.hu

Szólj hozzá!
Címkék: Debrecen MODEM

A bejegyzés trackback címe:

https://itthoneszakalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr625700907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása